+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Nagy Gáspár Szavalóverseny
2022. április 12. kedd 14:46
Nagy Gáspár Szavalóverseny
Egy Nagy Gáspár költeményt, valamint egy szabadon választott huszadik századi költő művét adták elő a résztvevők.
Nagykanizsa

Egy Nagy Gáspár költeményt, valamint egy szabadon választott huszadik századi költő művét adták elő a résztvevők a Nagy Gáspár Szavalóversenyen hétfő délután a HSMK-ban. A rendezvény előtt Papp Ferenc nyugalmazott igazgató vezetésével megkoszorúzták a Kossuth- és József Attila-díjas költő emléktábláját. A megmérettetés zsűrije összesen tizenegy tanuló előadását értékelte.

Nagy Gáspár költő, prózaíró tiszteletére halálának éve, azaz 2007 óta rendszeresen megtartják a versenyt a kulturális intézményben.

- Nagyon szép gesztus, hogy megemlékezünk a költő tiszteletére és emlékére. Nagy örömünkre bejelenthetjük, hogy két év kihagyás után ismét megrendezésre került ez az esemény. Két kategóriában hirdettük meg a versenyt, a felső tagozatos általános iskolásoknak és a középiskolásoknak - mondta el Novinszki Ida, a Kanizsai Kulturális Központ művelődésszervezője.

A háromtagú zsűrit Tóthné Hegedűs Erzsébet népművelő, Gergye Rezső, a vasvári Nagy Gáspár Művelődési Központ vezetője és Béli Ádám, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója alkotta. Béli Ádám Híradónknak elárulta, hogy nagykanizsaiként mindig szívesen vállal szerepet a különböző helyi eseményeken. A diákoknak elsősorban a versválasztását és az előadásmódját értékelte.

- Azt gondolom, hogy óriási felelősség az, hogy mit mondunk azoknak a srácoknak, kik veszik a bátorságot, és kiállnak a közönség és a zsűri elé és egy olyan intim nyelven szólaknak meg, amin csak a lírán keresztül lehet. Nagyon érzékeny állapotba kerülnek ezáltal, nagyon fontos, hogy mit mondunk nekik. Óriási felelősség, hogy ne vegyük el a kedvüket attól, hogy ezen az úton tovább haladjanak – fogalmazott Béli Ádám, a Petőfi Rádió és TV csatornaigazgatója.

A költészet napja alkalmából rendezett vers- és prózamondó versenyen több kortárs költő műve is elhangzott. A kategóriák első három helyezettje okleveles, a különdíjas versmondó pedig könyv- és CD-jutalomban részesült.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu