Ötvenhatan vesznek részt a Magic Ritmo tánccsoport eheti táborán a Honvéd Kaszinóban. A négy korosztály az öt nap során különböző oktatásokon fejlesztheti tánctudását.
Első alkalommal vesznek részt óvodások a tánccsoport nyári táborában Szollár-Nikolics Zsannától megtudtuk, hogy a jövő táncosai örömmel járnak gyakorolni. Az általános iskolások alapozó modern tánctáborban tanulnak, illetve az ifjúsági korosztály kortárs tánc és hip-hop tudását fejleszti ezekben a napokban. - Most jelenleg a táborban lévők kilencven százaléka aktív csoporttag valamelyik csoportunkban. Ehhez jöttek még azok, akik jövő évtől szeretnének hozzánk járni, illetve akiket érdekelt a tánc bármelyik műfaja. Az alapoktatáson, tehát az alap technikai dolgokon túl már haladó szintű mozdulatsorokat, technikákat is tanítunk a gyerekeknek, tehát minden délután külön programot szervezünk nekik, úgyhogy ez nemcsak szakmai tábor, hanem egy élménytábor is egyben. - mondta el Szollár-Nikolics Zsanna, a Magic Ritmo művészeti vezetője.
Minden korosztály egy koreográfiát tanul be a hét során, a két ifjúsági korcsoport közös produkcióban is szerepel. A fiatalok egytől-egyig szeretnének komolyabb szintre jutni ebben az időszakban, de más cél is vezérli őket táborozásuk során. - Nagyon szeretem, hogyha sok akrobatika van a táncban, és mindent szeretek a táncban. Azért jelentkeztem a táborba, hogy haladjak és, hogy jól érezzem magam és, hogy ne épüljek le a nyár alatt - fogalmazott Bankó Bálint. A tábor pénteken délután zárul, amikor a résztvevők bemutatják a tanult koreográfiákat a szüleiknek.
adás
magazin
híradó