+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Erdőjáró tábor
2022. július 14. csütörtök 14:08
Erdőjáró tábor
Obornakon, a Nyitnikék Erdei Iskolában laknak a fiatalok, és nap mint nap játszva tanulnak.
Nagykanizsa

Szó szerint a természet lágy ölén töltik mindennapjaikat azok a gyerekek, akik a Zalaerdő idei első ottalvós táborába jelentkeztek. Obornakon, a Nyitnikék Erdei Iskolában laknak a fiatalok, és nap mint nap játszva tanulnak. A táborozók az itt töltött idő alatt bővíthetik ismereteiket az erdő élővilágával, valamint az erdészet munkásságával kapcsolatban.

Activity erdei módra – stábunk ottjártakor éppen az volt a gyerekek feladata, hogy egy-egy élőlényt, tárgyat vagy cselekvést elmutogassanak, körülírjanak, vagy lerajzoljanak. Természetesen minden feladvány az erdőhöz, ez erdészethez, a vadászathoz kapcsolódott.

A Zalaerdő Zrt. már évek óta tematikus táborokat hirdet, az első ottalvós táborban 12 fiatal vesz részt. a természetjáráson kívül számos olyan programmal készültek a szervezők, ami a kikapcsolódást szolgálja, de játszva tanulhatnak a gyerekek. Napközben nincs se telefon, se internet, pontosan azért, hogy a fiatalság minél jobban közelebb kerüljön a természethez. - Fontosak a csapatépítő játékok, a kreativitásra, az egymással való kommunikációra alapuló játékok, ezek mind nagyon fejlesztik a készségeket, illetve azt, hogy be tudják fogadni a számukra talán ismeretlen tudásanyagot - mondta el Nyirádi Ivett erdei iskola vezető.

Pór Krisztián, nagyrécsei kisdiák számára nagy élmény a tábor, - bár lakóhelyén is közel van a természet. - Megismerkedtem az állatok befogadásával, az erdészettel, és még azt is megtudtuk, különböző állatoknak milyen testrészei vannak – fogalmazott Pór Krisztián.

Igazi tábori hangulat van Obornakon, hiszen a gyerekeket emeletes ágyak, hamisítatlan tábori élmények várják. Seres Vilmos Nagylengyelből érkezett, és azt is elárulta, miért pont ezt a tábort választotta. - Mindig is rajongtam az erdőért, az állatokért. Most úgy éreztük, hogy még nem voltam ottalvós táborban, ez jó lenne. Meg az egyik barátom volt itt, és azt mondta, ez nagyon jó tábor, itt rengeteg mindent lehet tanulni – mondta Seres Vilmos. A táborozós szezon természetesen még nem ért véget, a Zalaerdő Zrt. berkein belül is folytatódik a program, például a vadász, vagy a horgász táborral.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu