Még egy véradással kapcsolatos hír. A Nagykanizsai Civil Kerekasztal, a Városi Könyvtár és a Kanizsai Fiatalok Közösségének közös szervezésben civil véradást szerveznek. Október negyedikén 12 és 16 óra között rendezik meg az akciót a Halis István Városi Könyvtárban.
A három szervezet közös sajtótájékoztatón ismertette az őszi véradásuk időpontját és annak részleteit. Úgy látják, népszerű a program és a helyszín is. Általában jó hangulat és a jókedv mellett, magas létszám is jellemzi a véradási akcióikat.
–Egyesületünk nagyon régóta szoros kapcsolatban áll a Civil Kerekasztallal, így ebben a programban is segédkezünk és ahol tudunk, ebben segítünk. Nekünk úgymond az a feladatunk, hogy mi sokkal könnyebben megtudjuk szólítani azt a korosztályt, akikkel mi is foglalkozunk. Hiszen nagyon nehéz – vezette fel Fási Barnabás a Nagykanizsai Fiatalok Közössége Egyesület alelnöke.
Minden évben 30-40 fő bevonásával sikerül vért gyűjteni a programon. A szervezők abban bíznak, hogy az idei évben egyre több fiatal is képviselteti magát.
–2012-ben volt egy nyertes EU-s pályázatunk, ami egészségvédelem, egészségmegőrzés területén hajtottuk végre, annak volt a folyamodványa egy nem kötelező formai elemként ez a véradás tulajdonképpen. Úgy gondoltuk, hogy civileknek is példát kell mutatnunk a társadalom számára, amikor véradást szervezünk, sőt mi magunk is adunk vért. És azóta most már több mint 10 éve működik ez a rendezvény, egyszer ősszel egyszer pedig tavasszal szervezzük meg a véradást – mondta el Budavölgyi Kálmán a Nagykanizsai Civil Kerekasztal elnöke.
A véradás előtti orvosi vizsgálatnak köszönhetően az önkéntesek nem csak másokon segítenek, de az aktuális egészségi állapotukról is információt kaphatnak.
–Nekünk az az előnyünk, hogy jó helyen vagyunk, sokan használják a könyvtárat, sokan szereznek tudomást róla, és nagy kedvvel jönnek az olvasóink is vért adni és a kollégáim is, amire külön büszke vagyok. Úgyhogy azt gondolom, hogy ez a könyvtárnak és ennek a civil szerveződésnek is előny. De a legfontosabb azoknak, akik ennek révén vérhez jutnak. Ez egy igazi jó együttműködés, azt remélem, hogy most is ez fog történni, úgyhogy szeretettel várunk minden olvasót- jegyezte meg Czupi Gyula a Halis Isván Városi Könyvtár igazgatója.
A véradás egy jó cselekedet. A szervezők arra ösztönöznek mindenkit, aki eddig nem szánta rá magát, próbálja meg.
adás
magazin
híradó