+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / A január felértékelődött
2023. január 12. csütörtök 14:12
A január felértékelődött
Jelentős létszámemelkedést hozott az év eleje az egyik kanizsai konditeremben.
Nagykanizsa

Jelentős létszámemelkedést hozott az év eleje az egyik kanizsai konditeremben. Az újévi fogadalmak kapcsán sokan iktatják be a rendszeres mozgást a hétköznapjaikba, a megkérdezett edzők szerint a többség nyárig ki is tart.

Januárban évek óta többen járnak edzeni, mint decemberben. A szakemberek szerint, akik nem megfelelő segítséggel vagy saját kútfőből szeretnének fejlődni, hamar fel is adják ezt a folyamatot. Belső Péter kiemelte: a rendszeresség és a fokozatosság épp olyan fontos, mint a reális célok kitűzése.– Igazából, mint minden évben, ugyanúgy, így az év elején megnövekszik a látogatóknak száma. Részben biztos a fogadalmak miatt, azt tapasztaljuk, hogy nagy részük megmarad az év első felében, legalább a nyárig – mondta el Belső Péter, a Metroflex Nagykanizsa tulajdonosa.

9 személyi edzővel és sok szolgáltatással várják a mozogni vágyókat ebben a teremben. Azok számára, akik nagy fogadkozás után érkeznének, fontos lehet a megfelelő útmutatás. –Alapvetően irányokat bárkinek adunk, akik kívülről bejön és segítséget kér tőlünk, de mondjuk egy személyi edzés keretében tudunk egy olyan komplexebb tervet, segítséget adni valakinek, amivel majd hosszabb távon tud majd fejlődni és haladni is – fogalmazott Horváth Gergő, a Metroflex Nagykanizsa üzletvezetője. A korábbinál némileg mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlni azoknak, akik 2023 januárjában vágnak neki az új életformának. A zöldség- és húsárak emelkedése mellett az edzőtermeknek is drágítani kellett, Kanizsán átlagosan 15 százalékkal kerül többe egy bérlet, mint pár hónappal ezelőtt.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu