A Valentin-nap és a közelgő nőnap apropóján adott koncertet szombaton délelőtt a Canischa Cronica zenekar a Halis István Városi Könyvtárban. A fellépés programjában középkori virág- és népdalok kaptak helyet. A városi bibliotéka szombati programjaiban a szervezők mindig igyekeznek lehetőséget biztosítani egy kanizsai zenekarnak. A Canischa Cronica tagjai örömmel vállalták a felkérést, mivel igyekeznek minél szélesebb réteggel megismertetni a munkásságukat.
– Czupi Gyula, a könyvtár vezetője régi barátom, barátunk. Édesanyám könyvbemutatója kapcsán is őt kerestük meg, és annak idején a mentős könyvünk kiadásánál is 2013-ban. Ő jelentkezett a zenekarnál, hogy szívesen látna bennünket, mint annyi más zenei formációt itt a városban. Nagyon jó szimfonikus zenekar van, a Big Band van, ők már mind szerepeltek itt, mi még kimaradtunk eddig – mondta el Klaszán Sándor, a Canischa Cronica frontembere.
A héttagú zenekar repertoárjában a históriás énekek, a zenés versfeldolgozások és a népdalok átdolgozásai kapnak helyet, a közönség ezúttal utóbbi két műfajból kaphatott ízelítőt. A dalok tematikája a nők és a szerelem köré csoportosult. Kígyóssy Zoltán egyfajta kultúrmisszióként tekint ezekre a fellépésekre, mivel szerinte olyan témákat dolgoznak fel, amelyek bárki számára befogadhatók a változatos összeállításnak köszönhetően.
– Mindenki megtalálja benne azt a fajta zenei stílust vagy igényt, ami kedvére való. Nem utolsó sorban érdekes összeállítás az, hogy van egy rockszekció a zenekaron belül és van benne egy népi, akusztikus szekció. Ezzel a felállással gondoltuk azt, hogy egy nagyon széles réteget tudunk megszólítani és úgy érzem, hogy eddig ez sikerült – tette hozzá Kígyóssy Zoltán, a Canischa Cronica tagja.
A formáció legközelebb március 10-én a városi református templomban lép fel, akkor Klaszán Sándor szerzeményei és a Thúry Györgyről szóló dalok is felcsendülnek.
adás
magazin
híradó