A Nagykanizsai Német Nemzetiségi Önkormányzat által állított kőkeresztet avatták fel pénteken délután, a Csónakázó-tó bejáratánál. Az eseményen részt vett Soltész Miklós, egyházi és nemzeti kapcsolatokért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: a keresztény hitre napjainkban óriási szükség van.
A helyi nemzetiségi önkormányzat egy állami pályázaton nyert 650 ezer forintot a kereszt elkészíttetéséhez és felállításához, ám ez korántsem volt elég – mondta el az avatási ünnepség előtt Lancsák József. - A többletet adományokból összeszedtük, és így gyakorlatilag a teljes költségvetést, amibe ez került, meg tudtuk oldani. Mindenkinek, aki adományával, támogatásával hozzájárult a kereszt felállításához, illetve megvalósításához, köszönettel tartozunk – fogalmazott Lancsák József, a Nagykanizsai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Isten dicsőségére és az elődök tiszteletére emeltette a Nagykanizsai Német Nemzetiségi Önkormányzat – ez olvasható a kereszt lábánál. A törekvést Soltész Miklós államtitkár is méltatta. - Magyarországon több, mint 400 keresztet sikerült felállítani, illetve felújítani. Szerintem ez fantasztikus, mutatja a kereszténységünk erejét, és mutatja a nemzetiségek törekvését abban, hogy igenis, a megmaradásukkal is a keresztény hitre óriási nagy szükség van - mondta az vatáson Soltész Miklós egyházi és nemzeti kapcsolatokért felelős államtitkár. A beszédek során elhangzott: Nagykanizsa térségében ez a 101. kereszt, az államtitkár arra buzdított, aki tud, csatlakozzon a Fogadj örökbe egy keresztet mozgalomhoz.
adás
magazin
híradó