+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Elhunyt Balázsovits Lajos
2023. július 20. csütörtök 11:43
Elhunyt Balázsovits Lajos
Hosszan tartó betegséget követően, szerdán elhunyt Balázsovits Lajos, Balázs Béla-díjas színész, Nagykanizsa díszpolgára.
Nagykanizsa

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész 76 éves volt. Balázsovits Lajos 1946. december 4-én született Nagykanizsán. Színészi pályáját a Landler Jenő Gimnázium színjátszó körében kezdte. 1965 és 1969 között végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát. Már főiskolásként szerepelt a Madách Színház előadásain, a társulatnak 1974-ig, majd 1982-től 1990-ig volt tagja. Pályafutása során játszott a Vígszínházban, a Mafilm társulatában, valamint a Nemzeti Színházban is. 1992 és 2012 között a budapesti Játékszín igazgatói tisztségét töltötte be. Színészként és rendezőként többtucatnyi színdarabban működött közre fél évszázadnál is hosszabb pályafutása alatt.Több mint 70 filmben, illetve sorozatban játszott karrierje során, neve összeforrt Jancsó Miklós alkotásaival. A rendezőlegendával együtt dolgozott többek között a Magánbűnök és közerkölcsök, a Fényes szelek, a Szörnyek évadja és az Allegro Barbaro című filmekben is. Szerepelt Szabó István 1981-ben Oscar-díjra jelölt Bizalom című filmjében, valamint Fábri Zoltánnal is forgatott a Requiem című drámában. A kultikus István a király című rockopera 1983-as ősbemutatóján a német lovagot, Vecellint alakította.Balázsovits Lajost 1982-ben Balázs Béla-díjjal, 1987-ben Érdemes Művész címmel tüntették ki, 2020-ban Nagykanizsa díszpolgárává választották. A Nemzet Színésze címet 2022 óta viselhette.

 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu