+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Kanizsaiak hozták el a Kadét Kupát
2023. szeptember 5. kedd 12:49
Kanizsaiak hozták el a Kadét Kupát
A Zrínyi-iskola csapata nyerte a Kadét Kupát.
Kiskunmajsa

A tanévkezdés előtt, a mohácsi csata emléknapjához kapcsolódóan szervezte meg a versenyt a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium. A dél-zalai fiatalok az első fordulóból másodikként jutottak tovább a kiskunmajsai fináléba, ott azonban a legjobbnak bizonyultak.  A verseny első szakaszában a 7-8. osztályos tanulók csapatai online feladatokat oldottak meg a mohácsi csata, a török hódoltság és a várvédő harcok időszakára, valamint Tomori Pál egykori kalocsai érsek életére vonatkozóan. A megoldást beküldő 52 csapatból a legjobb 12 vehetett részt Kiskunmajsán a döntőben. A verseny jó hangulatban telt, a feladatokat az előző évinél is magasabb szinten oldották meg a fiatalok.

– Az első fordulóról annyit tudnék mondani, hogy az kvízkérdéses volt. 10 kérdés volt, és nekünk 10-ből 10-et sikerült eltalálnunk, ezért mindenki a legmagasabb rendfokozatot kapta – árulta el Hortobágyi András.

A diákok mind történelem szakkörösök voltak, így ötödikes koruk óta foglalkoztak komolyabban a tantárggyal. Ők beszélték rá a tanárnőjüket, hogy nevezzenek a versenyre, amire az interneten találtak rá.

– A felkészülés az augusztusban volt. Feldolgoztuk Tomori Pál életét, térképet rajzoltunk az ő életének állomásairól. Feldolgoztuk a mohácsi csatát, videóanyaggal, forrásrészletekkel. Török kori, háborúk kora, várháborúk kora, honvédelmi alapismeretek, ezeket néztünk meg. Elsősegélynyújtásban a vöröskeresztesek segítettek, a Vöröskeresztnél dolgozó lányok segítettek – nyilatkozta Budáné Józsa Szilvia, a Zrínyi Miklós – Bolyai János Általános Iskola történelemtanára.

Csinger Levente tervezte a csapat zászlaját, amin egy teljesen egyedi, erre a versenyre készült címert kellett ráfesteni vagy rajzolni. Sok tervezéssel és ötleteléssel készült el a munka.

 – Én terveztem a címerünket, hosszas munkát vett igénybe. Sok képet kerestem, az ihletre azért várni kellett, de előbb utóbb az is megjött. Szimbolikát is elég jelentősen terveztem a címernek – fogalmazott Csinger Levente.

Horváth Dusán Péter elmondta, hogy a döntő 7 állomáshelyből épült fel. Az ő csapatuk az akadálypályával kezdett. Dusánnak a lövészeti állomás tetszett a legjobban.

– Az akadálypálya után a következő állomás volt a gránáthajítás, aztán az íjászat, majd az elsősegélynyújtás. A felderítés, a lövészet majd végül az elmélet, a történelmi teszt – mondta el Horváth Dusán Péter.

A nyilatkozó fiatalok mellett még Scheiy Tamás és Horog Marcell is erősítette a csapatot. A zrínyisek a megszerzett tapasztalatok birtokában minden általános iskolást arra biztatnak, hogy bátran induljanak következő évi versenyen.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu