Folyamatosan csökken a lakosságszám Nagykanizsán, a 2023-as adatok szerint 44329 fő él a városban. Ez a szám 2007-ben még 51546 volt. Az ügy kapcsán Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: a kanizsai mutatók az országos és a megyei átlagnál is lényegesen rosszabbak, ami már a korábbi ciklusokban is tanulságul szolgálhatott volna a városvezetésnek.
A népesség csökkenése nemcsak Nagykanizsát érinti, országos szinten tapasztalható. Magyarország lakossága a KSH adatai alapján 2023-ban már nem éri el a 9 millió 600 ezer főt, az elmúlt 10 év alatt pedig több, mint 300 ezres csökkenés volt megfigyelhető. Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese elmondta, Kanizsa lakosságszámának visszaesése, a két utolsó népszámlálás statisztikáit nézve is, jóval nagyobb mértékű az országosnál.
– Az ország lakossága is csökken, de míg ez országosan 3,9 százalékos csökkenés volt, megyei szinten körülbelül 6 százalékos csökkenés volt, Nagykanizsa esetében ez több, mint 11 százalékos csökkenést jelent az elmúlt 10 évben. Ezen az látszik, hogy mind az országos adatoknál, mind a megyei adatoknál rosszabb számsor jött ki tulajdonképpen a városnál, és ez azt jelenti, hogy valamiért a városból, Nagykanizsáról sokkal többen mentek el az elmúlt 10 évben vagy vándoroltak el – nyilatkozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.
A külföldre történő elvándorlás jól látható az óvodai beiratkozásoknál, hiszen sok esetben akkor derül ki, hogy az ilyen korú gyerekek egy része az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Németországban él. Schauta Marcell, az ÉVE önkormányzati képviselője szerint nemcsak az elvándorlás, hanem az elöregedés is szembetűnő.
– A bölcsődei beiratkozás idén 65-70 százalék körül van, az óvodai beiratkozás 77 százalék körül. Az iskolairól pontos számot nem tudok, de ott is vannak olyan iskolák, ahol nagyon alacsony a beiratkozás, illetve a tanulói létszám, tehát az intézményeink ilyen szempontból, ebben a korosztályban kihasználatlanok. Amit még tapasztalunk az az, hogy az idősellátásban viszont kapacitáshiánnyal kell küzdenünk – mondta el Schauta Marcell, az ÉVE önkormányzati képviselője.
A népességfogyás a kisebb településeket is érinti. Mikóné Farkas Ildikó, Letenye alpolgármestere hangsúlyozta, a fiatalok helyben tartásának nehézsége az egyik oka, hogy elöregednek a kisvárosok.
– Nincs nálunk középfokú oktatási intézmény, és ez nehézséget okoz abban a tekintetben is, hogy a gyerekek 14 éves koruktól kezdődően más városokban tanulnak, és a városhoz kötődő szál tovább vékonyodik azzal, hogy az egyetemre elkerülve még ritkábban látogatnak Letenyére, a szülővárosukba – emelte ki Mikóné Farkas Ildikó, Letenye alpolgármestere.
Az alpolgármester hozzátette, a Letenyéről elvándorlók közül többen a nagyobb magyarországi városokat választják, míg vannak olyanok is, akik inkább a határokon túl telepednek le.
adás
magazin
híradó
