Az NB II-es férfi asztalitenisz-bajnokság első fordulójának adott otthon, hétvégén a Bolyai-iskola. A Kanizsa Sörgyár SE a Bonyhád Vasas AC csapatát győzte le 15:3-ra.
Eddigi legsikeresebb évét zárta a Kanizsa Sörgyár SE a legutóbbi idényben. Az új szezonban is komoly célokat tűzött ki az NB II-es férfi csapat. Változott a gárda összetétele, de szeretnék megvédeni a címüket, annak ellenére, hogy az osztályváltást nem vállalták. 2024-ben azonban ez is a tervek között szerepel.
– Mai nap a Bonyhád csapatával játszunk. Egy régi komoly ellenfelünk, de úgy néz ki, hogy a meccs már meglesz, biztos, hogy nyerünk. De nagyon kemény ellenfél, nagyon oda kellett rájuk figyelni. A tavalyi bajnok csapatunk talán egy kicsit erősödött is. Régi játékosaink tértek vissza, Nagy Emil és Kahotek Kristóf, úgyhogy nagyon bizakodva várjuk ezt az idényt – mondta el Jakabfi Imre, a Kanizsa Sörgyár SE elnöke.
Kahotek Kristóf elhatározta, hogy visszatér a csapatba, hiszen több ideje maradt munka mellett az elmúlt időszakban. Úgy érzi, a hétvégi forduló felemásan sikerült, mivel a párost elvesztették, de az egyéni szereplése sikeres volt.
–Igazából pingpongozni szerettem mindig. A társaságot, a csapattársaimat jól ismertem már régebbről, úgyhogy olyan nehéz döntés nem volt, hogy visszajöjjek. Meggyőztek –fogalmazott Kahotek Kristóf, a sörgyáriak asztaliteniszezője.
A következő mérkőzése a férfi csapatnak Dombóváron lesz. Az ellenfél egy fiatal, feljutó csapat, itt is nagy odafigyelésre van szükség, ha győzni szeretne a csapat- hangsúlyozta Jakabfi Imre.
adás
magazin
híradó
