Az elkövetők Muraszemenye határában, csónakokban hozták át az illegális határátkelőket a Murán. A vádlott, több ismerősével közösen, 2020. június 27. és 2020. szeptember 14. között rendszeres vagyoni haszonszerzés céljából az Európai Unióba beutazási és tartózkodási engedéllyel nem rendelkező embereket csempészett. Az illegális határátlépőket csónakkal hozták át a Mura folyón Horvátországból Magyarországra, és Muraszemenye közelében ideiglenesen egy rejtekhelyen helyezték el őket. A további, Szlovéniába, valamint Ausztriába való kijuttatásukban a tunéziai férfi a szállítók előtt haladva biztosította az utat.
–A Nagykanizsai Járásbíróság tegnap az előkészítő ülésen be tudta fejezni az ügyet, és ítéletet tudott hozni, mert a vádlott a vád tárgyává tett bűncselekményben beismerte a bűnösségét, és a tárgyaláshoz való jogáról is lemondott. Mivel a bíróság a beismerő nyilatkozatát elfogadta, ezért ítéletében bűnösnek mondta ki, folytatólagosan társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében. Amiért öt év börtönbüntetésre ítélte, és 10 évre kiutasította Magyarország területéről. Ez az ítélet jogerős is lett –nyilatkozta Bartalné Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
adás
magazin
híradó
