Az eseményen mintegy 20 szakmai ágazattal ismerkedhetnek meg a jövő középiskolásai. A város legnagyobb komplexumában egy évvel ezelőtt tartottak először pályaválasztási rendezvényt. A szervezők sikeresnek ítélték az eseményt, amelyen csaknem 700 fiatal ismerkedhetett meg a Nagykanizsán elérhető szakképzési formákkal. Idén két turnusban várják a nyolcadikasokat, 9 és 11, valamint 13 és 15 óra között. Az eseményen első körben a letenyei és nagykanizsai tankerület iskolásait fogadják, de a szakmai napon bárki részt vehet.
– A kiállítást próbáltuk már különböző platformokon propagálni. Ha jönnek szülők és tanulók, nyilván szívesen látjuk őket. Már jött is hozzám visszajelzés, hogy a közeli Somogyból, ahonnan szoktak hozzánk jönni tanulók, hogy jönne szülő és tanuló. Nyilván szívesen tájékoztatjuk őket, hogy milyen kínálatot tudunk biztosítani – nyilatkozta Anda Zoltán, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum igazgatója.
A tavalyi évhez hasonlóan igyekeznek a modern technikát is bevonni a különböző szakmák bemutatásába, így lehetőségük lesz a fiataloknak virtuális szemüvegekkel megnézni egy-egy munkafolyamatot. Bangó-Rodek Viktória, a vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési csoportvezetője szerint a jelenlegi kanizsai szakképzések kellően le tudják fedni a fiatalok igényeit, azonban a trendek folyamatosan változtak az évek során.
– Vannak természetesen olyan ágazatok, például a turizmus-vendéglátás ágazat, gépészet, elektronika, ami népszerű a diákok körében. Természetesen utóbbiak inkább a fiúk körében érdekesek, de szeretettel várjuk a lányokat a műszaki szakmák területére, hiszen akár ők is nagy sikereket tudnának elérni, ha egy kicsit nyitnának a gépészet-informatika szakmák felé – fogalmazott Bangó-Rodek Viktória, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési csoportvezetője.
A szervezők délelőtt az osztályfőnököket várják egy pályaválasztási tanácsadásra, a szülőket 17 órától fogadják egy értekezleten a Kanizsa Arénában.
adás
magazin
híradó