Már burkolnak és a tetőt cserélik
A tervek szerint halad a Zalakarosi Fürdő felújítása
Zalakaros
A szakemberek jelenleg az intézmény ikonikus épületegyüttesén dolgoznak, a több mint 25 éves gyógycentrum átadása nyár elejére várható. A gyógykertben is tart a felújítás, itt az előzetes tervek szerint már májusra végeznek a szakemberek. A munkálatokat 2018. október 1-én kezdték, és még az óévben megtörtént a közművek kiváltása, valamint a kupolás medencetér beüvegezése is. - A tervek szerint zajlik a gyógycentrum és a gyógykert felújítása. Jelenleg a gyógycentrumban már a burkolási munkákat és a tetőcserét végzik a szakemberek. A terveink szerint a fedett gyógycentrum átadása 2019 nyarára várható. A gyógykertet viszont szeretnénk már 2019 májusában visszaadni a vendégeinknek - mondta el Cziráki László a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
további friss hírek
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig
A Zala Vármegyei..tovább olvasom
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
Nagykanizsa
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben.
A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!

Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
partnereink