A jelenlegi járványügyi helyzetben a felületen az ajánlott és kötelező olvasmányok elektronikus elérhetőségét is közzétették. A program egyébként az ország bármely pontján használható, Czupi Gyula, a nagykanizsai könyvtár igazgatója elmondta, már más városokból is csatlakoztak a kérdések szerkesztéséhez. További információk a szolgáltatásról a Halis István Városi Könyvtár honlapján, valamint közösségi oldalán találhatók. – Ha egy szülő, egy gyermek vagy egy pedagógus ajánlott vagy kötelező olvasmányt szeretne olvasni, és annak visszaidézésére tenne kísérletet, a kérdések segítségével erre is van mód. Az utóbbi hírleveleinkben már több ilyen könyvet is közzétettünk. S még arra is megoldást adtunk, amit eddig nem használtunk, hogy ha valaki válaszol, akkor annak végeredményeként egy táblázatot kap, melynek segítségével visszaellenőrizhető, hogy az érdeklődő hány kérdésre válaszolt, passzolta-e, jó vagy rossz választ adott. Ez tehát egy táblázatban látható. Azt is elmagyarázzuk a felhasználóknak, hogy hogyan tudják a képernyőképet elmenteni, és azt bemutatni például a szülőknek. Ha pedig egy tanár kérésére történik az olvasás, akkor a pedagógus is röviden és egyszerűen láthatja az eredményt, tehát hogy a gyermek valóban foglalkozott vele – mondta Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.
adás
magazin
híradó
