+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Nehéz helyzetben a szerelmesek
2020. április 17. péntek 17:45
Nehéz helyzetben a szerelmesek
Egyre többen halasztják el esküvőjüket a koronavírus miatt.
Nagykanizsa

Egyre többen halasztják el esküvőjüket a koronavírus miatt. A járvány azonban nemcsak a pároknak, hanem a szolgáltatóknak is fejtörést okoz. A Híradó által megkérdezett szakemberek azt javasolják, ha nem sürgős a házasságkötés, akkor inkább várják meg vele a veszélyhelyzet végét.

Idén is többféle stílusból válogathatnak ruhákat a menyasszonyok. A házasságkötésre készülő párok az utóbbi hetekben azonban nem emiatt keresték fel a legtöbbször a szolgáltatókat, a koronavírus-járvány ugyanis sokak nagy napját hiúsította meg. – Azt gondolom, hogy a legnagyobb probléma talán a megfelelő időpontot megtalálni. Hiszen most nagyon nehéz bármit is mondani, hogy mikorra tegyék át, szervezzék át az esküvőt. Kérdés, hogy idén lesz-e lehetőség pótolni legalább valamennyit belőle, vagy csak jövőre. Kétféle lehetőség létezik a pároknál – legalábbis mi ezt tapasztaljuk. Az egyik, nagyjából ugyanazt az időpontot keresi, csak egy év múlva, a másik az, aki megvárja, hogy a nyár végéig esetleg mit mondanak, tehát meddig húzódhat el a járvány – említette Pörzse Gabriella rendezvényszervező, a Gabryella Esküvői Szalon tulajdonosa.

A szolgáltatók tapasztalatai szerint a csalódottság mellett a költségek emelkedésétől tartanak legjobban a házasságkötés előtt állók. A Híradó által megkérdezett virágkötő azonban nem látja jelét annak, hogy a virágok ára jelentősen emelkedne. Az euró erősödése a forinttal szemben, viszont valóban okozhat többletkiadást a pároknak. – Nem gondolom, hogy ha normalizálódik a helyzet, akkor bármilyen árnövekedés lenne. Abban az esetben viszont, ha valaki gyöngyvirágból tervezett májusra vagy pünkösdi rózsából egy júniusi esküvőt, ezt szeptemberben már csak háromszoros áron tudnám amúgy is megvenni. De ez nem a koronavírus rovására írható, hanem annak tudható be, hogy szeptemberben egy tavaszi virág amúgy sem annyiba kerül, mint most – fogalmazott Vasicsné Csóri Andrea virágkötő.

Házasodni – az előírásoknak megfelelően, szűk családi körben – a kijárási korlátozás alatt is szabad. Ugyanakkor a szigorítások miatt 18 ezer tavaszi esküvőt kellett már lemondani vagy átszervezni az országban.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu