Kötetbemutatót tartottak a Magyar Plakát Házban a Thúry György Múzeum, a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport munkatársai. A szervezők Kanász Viktor és Kruppa Tamás munkáit mutatták be a történelemkedvelőknek.
Két történeti forráskiadvány bemutatójára várták a helytörténetért érdeklődőket tegnap a Magyar Plakátházba.
– Mindkét forráskiadvány a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával és a mai történész szakmában forráskiadványokat és komoly munkát folytató kutatók segítségével jött létre – mondta el Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.
A két kötet nagyon fontos Nagykanizsa története szempontjából, hisz új momentumait világítják meg a 16. század és a 18. század végére vonatkoztatva. Kanász Viktor, A veszprémi egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1778–1779. I. Zala megye címen írta bevezető tanulmányát.
– A Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárral közösen immár több mint fél évtizede dolgozunk a veszprémi egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyveinek a kiadásán. Itt most az 1777-1778-as vizitációkat mutatjuk be, ennek is a Zala megyei főesperességi része. Ez azért nagyon izgalmas és fontos Kanizsa és környékének, mert a klasszikus értelemben vett történelmi Zala megye szempontjából, ugyanis egy nagy felmérés keretében ezernyi helytörténet, művészettörténet családfakutatáshoz fontos adatokat tartalmaz – fejtette ki Kanász Viktor, az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tagjainak tudományos segédmunkatársa.
Kruppa Tamás a Pápai csapatok Magyarországon című tanulmányát 2017 és 2019 között Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tagjaként folytatta.
– Néhány kötetről van szó, amely Gianfrancesco Aldobrandini pápai generálisnak a levelezését tartalmazza, aki a 15 éves háború időszakában három alkalommal is egy komplett pápai hadsereget vezényelt Magyarországra a török kiűzésében segítse a császári csapatokat –nyilatkozta Kruppa Tamás, az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tudományos főmunkatársa.
A Pápai csapatok Magyarországon című kötet az 1595-1597 és 1601-es hadjárat körülményeit járja körül, utóbbi időszak pedig Kanizsa visszavételére irányult.
adás
magazin
híradó