Az online térbe költözik a XIII. Országos Farsangi Fánkfesztivál. A szervezők egyebek mellett gyermekrajz-kiállítással, koncertekkel, néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket február 12-én és 13-án a rendezvény saját honlapján. A fánkkészítő versenyt, bár a vírushelyzet miatt az eddigiektől eltérő formában, de idén is megtartják. Az édes megmérettetésre péntekig jelentkezhetnek az érdeklődők.
A fánkfesztivál hagyományaihoz híven, a mai sajtótájékoztatón a kisbíró is kidobolta a részletes programot. A rendezvényen Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója kiemelte: a mostani időszakban bezárkóztak az emberek, ezért különösen fontos, hogy ha nem is a megszokott formában, de az internet segítésével kulturális élményt nyújtsanak az érdeklődőknek. Az esemény fő szervezője hozzátette, nagy hangsúlyt fektetnek a társadalmi szerepvállalásra is, ezért február 12-én véradást tartanak, valamint a fánkokból befolyt összeget Gondi Zétény és Béres Julcsi családjának ajánlják fel. – Nagyon-nagyon szeretnénk támogatni két kis beteg gyermeket, Zétényt és Julcsit. Arra kérnénk mindenkit, hogy ha szeretik a fánkot, s szeretnének segíteni ennek a két gyönyörű, aranyos kisgyermeknek, akkor minél több fánkot vásároljanak, hiszen a bevétel teljes egészét a két gyermek támogatására fogjuk fordítani – mondta Kámánné Szép Terézia a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója.
Eddig 15 csapat jelentkezett a gasztronómiai megmérettetésre. A vírushelyzet miatt ezúttal a verseny résztvevői otthonukban, munkahelyükön készítik a fánkokat, majd egy előre megszabott időpontban kell behozniuk a süteményt a zsűritagoknak a plázába. – A bemutató asztalukat egy fotóval vagy egy videóval tudják elküldeni a részünkre, és így tesszük meg az értékelést. A fánkokat pedig előre meghatározott sorrendben fogják majd behozni ide a plázába, a rendezvényhelyszínre. S itt bizony nekünk is több új szabályt kell betartanunk, mindannyian csak 1-1 fánkot kóstolhatunk meg, az elmúlt időszakban közösen megkóstolva értékeltük a termékeket, most egyesével fogjuk ezt megtenni –árulta el Varga Tünde, a XIII. Országos Farsangi Fánkfesztivál zsűritagja.
Fánkvásárlási helyszínek, időpontok:
Gerő Cukrászda, Táborhely u.4. február 12-én és február 13-án, 09:00-19:00
Gerő Cukrászda, Fő út 30. február 12-én és február 13-án, 09:00-19:00
HeniCuki Cukrászüzem, Űrhajós u. 1. február 12-én és február 13-án, 08:00-16:00
Kynsa, Erzsébet tér 17. február 13-án
Klassz Menza Kft. Nagykanizsa Központi Óvoda Tagóvodái február 12-én, a tagóvoda-vezetővel előre egyeztetni kell a rendelést
adás
magazin
híradó
![](/images/logo_pen.png)