Nem marad el a Nemzetközi Jazz Nap – de virtuális térbe szorul. A főváros mellett Debrecen, Pécs, valamint Nagykanizsa szolgáltat online koncertet április 28-án és 29-én.
Nagykanizsa és a jazz 1973 óta összefonódott, akkor kezdődtek a nagy sikerű jazzhétvégék, amelyek később fesztiválokká nőtték ki magukat – mondta el elöljáróban Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója. A nemzetközi napon immár hét éve ingyenes koncerteket szerveznek a műfaj kedvelőinek.
- A tavalyi és az idei év más. Mert a pandémia rányomta a bélyegét a kultúraközvetítés tereire és lehetőségeire. Viszont igazából kiszélesedett, hiszen bárki, akinek internetes hozzáférési lehetősége van, csatlakozhat a Nemzetközi Jazz Naphoz. Online koncerteket láthat a kedves közönség – nyilatkozta Kovácsné Mikola Mária, a KKK igazgatója.
Városunkban nagyon sok világhírű jazzmuzsikus bontogatta a szárnyait – fogalmazott a KKK igazgatója, és mint hangsúlyozta: öröm a szervezők számára, hogy Gayer Mátyás jazz-zongorista éppen itthon tartózkodik, és zenésztársával együtt ad online koncertet.
- Én nagyon örülök ennek a felkérésnek. Manapság valóban nagyon nehéz a szakmabelieknek és minden művésznek a világban. De nagyon örülök, hogy a jazznap apropóján lehetőségünk van újból fellépni, ráadásul itthon, a szülővárosomban. És nagyon remélem, hogy hamarosan beindulhatnak a dolgok – mondta el Gayer Mátyás.
Gayer Mátyás zenésztársa a duókoncert során Hofecker Dániel, aki a grazi és a bécsi zenei élet egyik fontos szereplője.
- Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, hogy az embereket közelebb hozzuk ehhez a műfajhoz, és ez egy kiváló esemény, ami ezt a törekvést szolgálhatja - árulta el Hofecker Dániel.
A művészek játékát tegnap délután vették fel. Az online jazzélmény április 29-én, este 7 órától lesz látható a Kanizsa Kulturális Központ Facebook-oldalán.
adás
magazin
híradó