+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Átadták a Csömödéri Állami Erdei Vasút meghosszabbított szakaszát
2021. június 28. hétfő 15:28
Átadták a Csömödéri Állami Erdei Vasút meghosszabbított szakaszát
A Mura Program részeként megvalósuló kistolmácsi pályahosszabbításnak köszönhetően az utasok a közkedvelt tó közelében szállhatnak le a szerelvényről.
Kistolmács

Átadták a Csömödéri Állami Erdei Vasút meghosszabbított szakaszát. A Mura Program részeként megvalósuló kistolmácsi pályahosszabbításnak köszönhetően az utasok a közkedvelt tó közelében szállhatnak le a szerelvényről.

Teljes szakaszán – immáron 33 kilométer hosszan - várja az utazóközönséget a Kistolmács-Csömödér vasútvonal. Az átadási ünnepségen a Nagykanizsai Fúvószenekar térzenével szórakoztatta az érdeklődőket, majd a beszédek után Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója, Dalvári Vince az Agrárminisztérium főosztályvezetője, valamint Cseresnyés Péter miniszterelnöki biztos nyitotta meg a bővített vonalat. – Az új pályaszakasz mintegy ezer folyóméter hosszúságban éri el a falut. Ez egy teljesen új pályaszakasz. Egy darab közúti átjáróval épült, 24 kilogramm per folyóméteres sínbeton aljakra szerelve. A végállomáson pedig egy kitérő is létesült – fogalmazott Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója.

A kistolmácsi vonal meghosszabbítása azért is volt fontos, mert az eddigi szakasz végállomásától gyalogosan lehetett eljutni a fő attrakciónak számító kistolmácsi tóhoz, illetve a településen található vendéglátóhelyekhez. – Az idelátogatóknak ez egy nagyon könnyű útvonal lesz, mert egy kilométert nem kell gyalogolniuk. Leérnek ide a vendéglátórészre. Itt a strand, itt vannak a szállások, itt vannak az éttermek, presszók. Tehát közelebb van, nem kell egy kilométert gyalogolni. Ráadásul nem kell annyit várni, hogy megint megy vissza a vonat, hanem itt ráérnek várakozni, nem kell visszasietni oda a felső megállóhoz – mondta Birkás Zoltán, Kistolmács polgármestere. 

Az Agrárminisztérium az elmúlt tíz évben megközelítőleg 20 milliárd forintnyi fejlesztést hajtott végre, a kezelése alá tartozó 21 állami erdészeti társaságnál, tudtuk meg Dalvári Vincétől. Az Agrárminisztérium főosztályvezetője szerint egyre inkább felértékelődik a természet iránti érdeklődés a turisták körében. – Folyamatos olyan fejlesztéseket valósít meg a társaság, amellyel még tovább növelhető az erdők látogatottsága. Ez korábban olyan 40, 45 millió fős látogatottsági számot jelentett. Ezt a 30, 40 százalékos bővülését lehetett érzékelni, most a pandémiás időszak alatt, amikor nagyon sok egyént, turistákat vonzó dolog zárva volt, nem volt látogatható. Mi azt gondoljuk, hogyha ez egy picit visszább is fog csökkenni, de fokozható továbbra is az erdők látogatottsága, a természet megismerése, szeretete – hangsúlyozta Dalvári Vince Gábor, az Agrárminisztérium főosztályvezetője. A bővítés részeként kialakítottak egy megállóhelyet is, száz méter hosszú járdát, valamint parkolót.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu