+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Közös projekt
2021. október 29. péntek 12:47
Közös projekt
30 magyar és 30 horvát egyetemi hallgató vesz részt a képzésen.
Nagykanizsa

Tananyagfejlesztésbe és kétoldalú képzési programba kezdett az információ- és kommunikációtechnológia területén a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ és a Zágrábi Egyetem varasdi informatikai kara. A projektnek köszönhetően a horvát és a magyar diákok egymás iskolájába látogatnak, és ott tanórákon vesznek részt, valamint gyárlátogatást és gyakorlati tréningeket is szerveznek nekik.    

30 magyar és 30 horvát egyetemi hallgató vesz részt a képzésen, két turnusra osztva. Az együttműködés eredményeként mindkét egyetem egyéni tananyagot fejlesztett ki, amit a hallgatóknak egy-egy tanulmányi út során adnak tovább. – A horvátok alapvetően a digitális transzformációval foglalkoztak. Azt fejlesztették ki tananyagként, és a mi diákjaink ezt hallgatták meg. Illetve részt vettek Csáktornyán és Varasdon gyárlátogatáson. A mai nap pedig 15 horvát diák érkezett hozzánk. Ők pedig az általunk készített tananyagot fogják végighallgatni – mondta el Sziva Barnabás, a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ projektjének szakmai vezetője.

A magyar tananyag az ipar 4.0-ra, a webes technológiákra, valamint a phyton programozási nyelv használatára épül. A Zágrábi Egyetem professzora, Vjeran Strahonja elmondta, azt reméli, a későbbiekben is folytatódik a kapcsolat a két intézmény között. – A diákjainknak lehetőségük van, hogy egy szemesztert vagy egy évet külföldön töltsenek egy európai ország egyetemén, de Nagykanizsát még nem ismerik. Biztos vagyok benne, hogy a magyar diákok is hasonlóan tanulnak más európai egyetemeken, és remélem, hogy ez egy együttműködés kezdete – fogalmazott Vjeran Strahonja, a Zágrábi Egyetem professzora. Csütörtökön a horvát és a magyar hallgatók az Inkubátorházban műhelymunkán, a Tungsramban pedig gyárlátogatáson vettek részt.  

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu